Az óragyártás történetéből
Praktikusan a tengeri hajózás igényelt rendkívül megbízható, szélsőséges körülmények között is pontosan működő órákat. A szélességi fokok megállapítása egyszerű eszközökkel is lehetséges volt, de a pontos hosszúsági fokok mérése, kiszámítása csak pontosan járó órával lehetséges. Ha Kolumbusznak lett volna pontosan járó órája, tudta volna, hogy egy új földrészt fedezett fel és nem Indiába érkezett. A tengerhajózó országok uralkodói mai árfolyamon számítva több millió dollárnak megfelelő célprémiumot ajánlottak fel annak, aki képes nagyon pontos órát alkotni.
Az órák szerkezetének fejlődésében több fordulópontot is számon tart a szakma. Ezek közül csak néhány példát hagy említsek:
A kézfegyverek elsütő szerkezetéhez felcsévélt acélszalagot használtak, amit továbbfejlesztve az óraszerkezetet meghajtó szalagrugót készítettek. A felcsévélt acélszalag, mint energiatároló alkalmassá vált hordozható órák készítésére. 1481-ben XI. Lajos francia király 16 font 10 shillinget fizetett olyan óráért, amelyet bárhová vihetett. Az orsójárat , vagy foliot- járat ekkor már ismert volt. Ezt a gátló művet, vagy ha úgy tetszik szabályozót – alkalmazhatták a kor hordozható óráiban.
Galilei 1583-ban felismerte az ingamozgás sajátos tulajdonságait, aminek eredményeként az 1660-as évektől elkezdődött az ingaszabályozású órák gyártása.
Az 1800-as évek elejétől rohamos fejlődésnek indult az óragyártás. Az újabb és újabb okos találmányok révén gyakorlatilag a mechanikus órák szerkezete a 19. század végére kialakult.
Sajnos Magyarország nem rendelkezik azokkal a történelmi hagyományokkal az óragyártás területén, mint számos Nyugat-európai ország. Ennek ellenére az óra, mint használati tárgy és mint luxuscikk már Mátyás király udvarában is ismert volt. Vándordiákok, diplomaták, egyházi emberek hoztak el hozzánk órákat, amelyeket igen nagy becsben tartottak.
Magyarországon a 16. század óta készítettek órákat, elsősorban toronyórákat. Győr, Sopron, Kassa városa adott otthont a hazai órakészítőknek, akik nagy része külföldről telepedett le. Dobó István az egri vár vitéz parancsnoka a 16. század közepén a felvidéki Körmöc- bánya magisztrátusához fordult, küldjenek neki két órásmestert. Hogy toronyórát akart-e fölállítani, vagy időzített bombákat akart-e készíteni – ezt nem tudjuk. A Kassai Múzeumban van egy céhkönyv, melyeket 1632 óta vezettek. A 12. név: Órajártó Tóbiás. Az órajártó elnevezés valószínűleg ragadványnév, hiszen a céhkönyvben Tóbiás mester inasainak rendes családi nevük volt. 1643-ban Kassán Hans Schmidt készített órát, aki nem csak órás, hanem ötvös is volt. Ugyanebben az évben Kopp Henrik Sopron város kapujára szerelt órát. Amikor II. Rákóczi Ferenc kuruc csapatai megszállták Sopron városát, a soproni órások ingyen javították meg a kuruc tisztek óráit.
Az I. Világháborút megelőző időkben hazánkban néhány óraművészen kívül – akik csak néhány órát készítettek – csupán csak toronyórákat állítottak elő. A II. Világháború előtt az időzített bombákhoz kezdtek el gyártani óraszerkezeteket. A háború után ezen a bázison fejlődött ki a magyar óragyártás, a Danuvia, a MOM, az Óragyár márkanév alatt forgalmazták ezeket az asztali, fali és ébresztő órákat. Sajnos a magyar óragyártást a 80-as évek elejére teljesen megszüntették.
Ma a kvarcszabályozású órák világában a mechanikus órák presztizse értéke, folyamatosan nő. A régi svájci és szovjet mechanikus órák egyre népszerűbbek, reneszánszukat élik. Az antik órákat mind többen tudják értékelni és rangjukon kezelni. Svájcban az elmúlt évtizedekben újra el kezdték gyártani a mechanikus kar és zsebórákat, folyamatosan növekvő piaci sikerrel.
Forrás: Horváth Árpád